NÉHÁNY SZÓ AZ OLVASÓHOZ

1945-ben egy korszak lezárult. A II. világháború után az egyes társadalmi rétegek megkülönböztetését szolgáló merev életmód és öltözködési szabályok fellazultak. Nyugaton az ifjúság lázad fel és söpörte el őket, náluk a gyökeres társadalmi átalakulás következményeként szűntek meg. A régi világ letűnt, s vele tűntek el divatos darabjai is: a keménygallér, krinolin, turnűr, páncélfűző stb., azok, amelyek éppen azért váltak státusszimbólumokká, mert kényelmetlenek voltak. Más, tetszetős és megnyerő formák viszont a nosztalgiahullám jegyében vissza-visszatérnek ma is.

A divat ugyanis nem tűnt el, hiába hitték azt a reformerek, hogy a XX. századi racionálisan gondolkodó ember olyan tetszetős és állandó öltözéket fog viselni, amelyet nem cserélget egy újabb ötlet vagy hangulat kedvéért. Sőt a modern gyáripar lehetővé tette, hogy a divat követése az elit kiváltságából a tömegek kedvtelésévé váljon, s változásai felgyorsuljanak.

Mi hát a divat? Ha egészen tágan értelmezzük, minden olyan minta, ami az életmódunkat befolyásolja és irányítja. Divatos lehet egy vers, a beszéd, az udvarlás módja, a lakás és a kert elrendezése, a szappan és az illatszer s természetesen a megjelenés. A divat titka az, hogy egyszerre elégíti ki az ember újdonság és nosztalgia iránti vágyát, játéklehetőséget biztosít, a szerepjátszás és átváltozás kereteit. Segítségével tud valaki kitűnni a többiek közül, illetve hasonulni ahhoz a csoporthoz, amelyhez tartozni akar. A divat hatása alól nem tudjuk kivonni magunkat, akárhogy is harcolunk ellene, legfeljebb egy korábbi divathoz ragaszkodunk!

A divat ugyanakkor üzlet is, mégpedig nem is rossz, igen sokaknak nyújt biztos kenyeret, ha elég széles körben terjed el.

Korszakunkban a párizsi haute couture cégek bemutatóin csodálhatták meg a követendő mintát a kiválasztottak, annak az elitnek a tagjai, akik a modelleket megvéve szezonról szezonra változtatták ruhatárukat. A gyors divatkövetés csak egy szűk rétegre volt jellemző, bár az egyes modellek nagyobb számban való eladása bizonyos mértékig tágította az elegánsak körét. A középosztállyal a divatlapok ismertették meg – az előkelőek által már hordott – újdonságokat, amelyek kissé megszelídítve, az előző évek formáihoz igazítva váltak egy-két év múlva igazán népszerűvé. Az úri középosztályt másolták a szegényebb, de feltörekvő, még mindig divatkövetőnek tekinthető rétegek tagjai: a bolti eladó, házmesterlányok stb. Így a Párizsban ismertetett minta három-négy év alatt vált általános divattá, akkor, mikor a legelegánsabbak már egészen másként öltöztek. Kevésbé feltűnően és lassabban, londoni központtal, hasonló a helyzet a férfiaknál is.

Melyik az igazi divat hát? Az, amit a párizsi nagy cégek és az igazán előkelők hordtak, vagy az, amit már széles körben viseltek? Valószínűleg mind a kettő, mivel szerepük azonos. A divathölgy vagyont érő toalettjében, a kis hivatalnoknő otthon, a divatlap szabásmintája alapján házivarrónővel készített új és csinos ruhájában érezte magát szebbnek és különbnek, s ez a divat fő feladata, akkor is, ezért foglal el megkülönböztetett helyet az emberek életében.